Galactic anticentre

A Wikipédia adata szerint a Tejútközponttal szemben az Auriga van:

The galactic anticenter is a direction in space directly opposite to the Galactic Center, as viewed from Earth. This direction corresponds to a point on the celestial sphere. From the perspective of an observer on Earth, the galactic anticenter is located in the constellation Auriga, and Beta Tauri is the bright star that appears nearest this point.
In terms of the galactic coordinate system, the Galactic Center (in Sagittarius) corresponds to a longitude of 0°, while the anticenter is located exactly at 180°. In the equatorial coordinate system, the anticenter is found at roughly RA 05h 46m, dec +28° 56'.
—
A galaktikus anticentrum a Földről nézve a Galaktikus Középponttal (Tejútközponttal) közvetlenül ellentétes irány a térben. Ez az irány az éggömb egy pontjának felel meg. Egy földi megfigyelő szemszögéből nézve a galaktikus anticentrum az Auriga csillagképben található, és a Beta Tauri az a fényes csillag, amely ehhez a ponthoz legközelebb látszik.
A galaktikus koordinátarendszer szempontjából a galaktikus középpont (a Nyilasban) 0°-os hosszúságnak felel meg, míg az anticentrum pontosan 180°-on helyezkedik el. Az egyenlítői koordinátarendszerben az anticentrum nagyjából az RA 05h 46m, dec +28° 56' ponton található.

• Még meg is rajzolja nekünk a segédvonalat, hogy könnyen megtalálhassuk.
  A fentebb említett Szekeres csillagkép jelentőségéről már Szántai Lajos is szólt, lásd ott. A Szekeres fényes alfája, Capella pedig, ahogy Ninurta címnél is szerepelt, a Tejútoszlopok egyike.

Itt csak az a kérdés, mennyire pontosan számoltak (mármint azzal, hogy a Tejútközpontot belőjék).
Nos, ezen oldalon álló adatok szerint jól járnak el. (Radio source Sagittarius A*, which is the best physical marker of the true galactic center, is located at 17h 45m 40.0409s, −29° 00′ 28.118″ (J2000).)
Onnan való a mellékelt kép is.

Ami igen érdekes, hogy a galaktikus észak az a Coma Berenice csillagkép iránya lenne, amely Lewis Freemantle The Thirteenth Stone című könyvében a Szűzzel együtt olyan fontos jelentőségűnek (Szűz mint kezdet cím/alcímnél nulladik/első csillagképnek) volt meghatározva. Az észak tudjuk, hogy a női istenséghez tartozik. De figurálhatott-e régen a táltosaink számára valamiféleképpen? A Sculptor azaz Szobrász csillagkép déli irányát úgy kell elképzelni, hogy a Cet csillagkép és a Vízöntő csillagkép között-alatt helyezkedik el.

John Major Jenkins Galactic Alignment...

...című könyvének 116. oldalán viszont úgy írja, hogy az antiközpont az Ikrek csillagkép irányában (is) van (ellen – Ilona szavak értelmét/eredetét tekintve mondjuk stimmel is):

In astrological symbolism, the Isis image was applied to the constellation Virgo, which is 90° away from the Galactic Center-Galactic Anticenter axis. (In fact, Spica, the main star in Virgo, is almost exactly 90° from the Galactic Anticenter in Gemini.)
—
Az asztrológiai szimbolikában az Ízisz-képet a Szűz csillagképre alkalmazták, amely 90°-ra van a Tejútközpont-Galaktikus Anticentrum tengelytől. (Valójában Spica, a Szűz főcsillaga majdnem pontosan 90°-ra van a Galaktikus Anticentrumtól az Ikrekben.)

A Pleiadok címnél már vizsgált, John M. Jenkins könyvének 27. oldalán taglalt, mezo-amerikaiak számára fontos Pleiadok^[1] (generális irányában lévő Tejútvég) és a Tejútközpont (Galactic centre) kapcsolatát a hivatalos tudomány is ismeri, de mérései szerint, vagy elvi megfontolásból, másképpen, azaz nem a Pleiadokba (és nem is a Szíriuszba) helyezi az anticentert.

De először még, hogy térben el tudjuk képzelni, álljon egy John M. Jenkins-től származó sor, mely Szíriusz mint istenanya és más címnél is szerepelt (hiszen a Tejútanyára, kinek koronája illetve feje és így akkor szája Szíriusz (is lehet) rávetíthető a kép):

The doctrine of the celestial gateways involves the shifting solstice axis in relation to a background axis fixed to two important points along the zodiac. We might already suspect that the Pleiades and the Galactic Center serve as the crown and root of this sidereal framework.
The Galactic Anticenter is the topmost point in this new framework, because it is the direction out of our galaxy, into transgalactic domains. The Pleiades, like the Great Bear, are a short distance from the highest point of the system, but nevertheless they serve as a mythic and symbolic indicator.
—
Az égi kapuk tanítása magában foglalja a napforduló tengelyének eltolódását az állatöv két fontos pontjához rögzített háttértengelyhez képest. Már sejthetjük, hogy a Plejádok és a Tejútközpont e sziderikus keret koronájaként és gyökereként szolgálnak.
A galaktikus anticentrum a legfelső [a fent = észak] pont ebben az új keretben, mert ez az irány a galaxisunkból kifelé, a transzgalaktikus tartományokba vezet. A Plejádok, akárcsak a Nagy Medve, kis távolságra vannak a rendszer legmagasabb pontjától, mégis mitikus és szimbolikus jelzőként szolgálnak.

Csillagképek iránya címnél is szerepelt:
Az értelmezésből az látszik kiderülni, hogy az Ikrekben van az északi kapu, a Nyilasban pedig a déli. Ergo ha jól értelmezem, jelenleg – a Vaskorban – a Tejútfa nem fejjel lefelé áll, hanem rendesen (a fa gyökere van délen) és csak 13000 év múlva áll a feje tetejére az Aranykorba érve (Zep Tepi címnél volt már erről vagy hasonlóról szó korábban; lásd a Dobos Csanád féle magyarázatra adott reakcióm).
John M. Jenkins tehát helyesen a GC nem a Tejútfa koronájával, hanem a Mula címnél is taglalt gyökerével^[2] való megfeleltetését érzi tehát helyesnek (dacára annak, hogy mások szerint a Nyilas a korona; lásd könyvének 266. oldalát).

Érdekes még (Szűz csillagkép címnél, ahol a Szíriuszt és a Szüzet próbáltuk közös nevezőre hozni, szintén szerepelt):

Virgo, Sirius (the Galactic Anticenter indicator), and the Galactic Center are geometrically related in the sky, and Isis has found a home in each location.
Spica and the Galactic Anticenter are almost exactly 90° away and the Galactic Anticenter is on the same meridian as Sirius.
—
A Szűz, a Szíriusz (a Galaktikus Anticentrum jelzője) és a Galaktikus Középpont geometriai kapcsolatban állnak az égen, és az Ízisz mindegyik helyen otthonra talált.
A Spica és a Galaktikus Anticentrum majdnem pontosan 90° távolságra vannak egymástól, és a Galaktikus Anticentrum ugyanazon a meridiánon van, mint a Szíriusz.

John M. Jenkins alábbi passzusa (teljesebben) tánc és Szíriusz és a Naprendszer címnél is szerepelt:

Second, if Isis does indeed correspond to Sirius, then we can recall that Sirius occupies the same meridian as the Galactic Anticenter-they both pass through the southern meridian at the same time, although Sirius is lower in altitude. My idea here is speculative, though astronomically very true. Further research may show more clearly how Sirius may have been a marker for the galactic axis that emanates from the Galactic Center.
—
Másodszor, ha az Ízisz valóban a Szíriusznak felel meg, akkor emlékeztethetünk arra, hogy a Szíriusz ugyanazt a meridiánt [lásd még erről Mithra és a bika] foglalja el, mint a Galaktikus Anticentrum – mindketten egyszerre haladnak át a déli meridiánon, bár a Szíriusz magassága alacsonyabb. Az én elképzelésem itt spekulatív, bár csillagászatilag nagyon is igaz. További kutatások talán világosabban megmutatják, hogy a Szíriusz hogyan lehetett a Galaktikus Középpontból kiinduló galaktikus tengely jelölője.

• Erre én is gondoltam, hogy mi van, ha csak marker, azaz jelzőcsillag Szíriusz és semmi egyéb. Persze félév-határoló szerepe fontos, és ahogy több helyen aposztrofáltam: a Tejút(sáv) egy pontba (csillagba) sűrített önvalója.

Egyébként ha nem lett volna elég egyértelmű, hogy miről van szó, Jankovics Marcell elmondja:

Abban a gondolatrendszerben, mely a Tejutat a nagy istennővel azonosítja, a téli kapu, a tejúthasadék az istennő ölének, szeméremnyílásának vulva, pina, stb.] felel meg, ahol a napisten és többi gyermeke a világra jön, [az éggömb ennek ellentétes oldalán lévő] szájának pedig a nyári kapu, ahol [például Nut a mítosz szerint] gyermekeit elnyeli és újra foganja.

Más forrás(ok)ból:

The rotational Galactic Center of the Milky Way lies in the direction of Sagittarius, with the glowing band of hazy light then stretching all the way across to its anticenter in Auriga, before returning back to Sagittarius.

The Earth and Sun are roughly two-thirds of the way from the center of our Galaxy to a vaguely defined edge. Towards the Galactic Center in Sagittarius, the Milky Way is thus broad and thick, while in the other direction, 180 degrees away, toward the Anticenter at the border between Taurus and Auriga (see pic attached), we look through a far-thinner blanket of stars, rendering the Milky Way faint and harder to distinguish.
The Milky Way's anticenter lies near the star Beta (β) Tauri (Elnath), a star shared by Taurus and Auriga. When we look toward the anticenter, our gaze first penetrates the narrow spiral arm called the Orion Spur where our solar system and many of the nighttime stars call home. Approximately 6,000 light-years out, we encounter the Perseus Arm of the Milky Way, the next spiral arm outward from the galactic center and home to the famous Double Cluster in Perseus.
This is an artistʼs depiction of what our galaxy would look like if you could see it from the outside. The sun is in the flat disk about halfway from center to edge. Each of the spiral arms has its own name, and Iʼve added the locations of the center and anticenter.

Simeis 147, also known as the Spaghetti Nebula, is a large, faint supernova remnant in the direction of the galactic anticenter.
The supernova remnant Simeis 147 is also known as Sharpless 2-240 or the Spaghetti Nebula. This big red rose with glowing petals of hydrogen gas is located very close to the anticenter direction, 3,000 light-years away. Measuring 150 light-years in true diameter, it spans some 3° as seen from Earth.
This black and white chart shows all of our featured objects and can be saved and printed out for use at the telescope. I've added the outline of Simeis 147.
—
A Tejútrendszer galaktikus középpontja a Nyilas irányában helyezkedik el, majd a ködös fény izzó sávja egészen az Aurigában található anticentrumig húzódik, mielőtt visszatérne a Nyilasba.

A Föld és a Nap nagyjából kétharmadnyi távolságra van a galaxisunk középpontjától egy homályosan meghatározott peremig. A Tejútközpont felé a Nyilasban a Tejút tehát széles és sűrű, míg a másik irányban, 180 fokkal távolabb, az Anticentrum felé a Bika és az Auriga határán (lásd a mellékelt képet) a csillagok sokkal vékonyabb takaróján keresztül nézünk, ami a Tejutat halványabbá és nehezebben kivehetővé teszi.
A Tejút anticentruma a Béta (β) Tauri (Elnath) csillag közelében van, amely a Bika és az Auriga közös csillaga. Amikor az anticentrum felé nézünk, tekintetünk először az Orion-sarknak nevezett keskeny spirálkaron hatol át, ahol Naprendszerünk és sok éjszakai csillag otthonra lel. Körülbelül 6000 fényévnyire innen a Tejútrendszer Perseus-karjával találkozunk, amely a következő spirálkar a galaktikus középponttól kifelé, és amely a híres Perseus kettős csillaghalmaznak ad otthont.
Ez egy művészi ábrázolása annak, hogy hogyan nézne ki a galaxisunk, ha kívülről láthatnánk.

A Nap a lapos korongban van, körülbelül a középponttól a széléig félúton. A spirálkarok mindegyikének megvan a saját neve, és hozzáadtam a középpont és az anticentrum helyét.
A Simeis 147, más néven a Spagettiköd egy nagy, halvány szupernóva-maradvány a galaktikus anticentrum irányában.
A Simeis 147 szupernóva-maradványt Sharpless 2-240 vagy Spagettiköd néven is ismerik. Ez a hidrogéngázból álló, izzó szirmokkal rendelkező nagy vörös rózsa nagyon közel, 3000 fényévnyire található a galaxis anticentrum irányához. Valódi átmérője 150 fényév, és a Földről nézve mintegy 3°-ot tesz ki.

Ez a fekete-fehér térkép az összes bemutatott objektumot mutatja, és elmenthető, illetve kinyomtatható a távcsőnél való használathoz. Hozzáadtam a Simeis 147 körvonalát.

John Major Jenkins Galactic Alignment című könyvének 33. oldalán írja, hogy a kölcsönös megfeleltethetőség alapján a Göncöl és a Pleiadok, mivel mindketten hét-hét csillagból (lásd hét címnél ilyen alcímmel) állnak, más és más szerepkört egymástól átvállalhattak a Tejút-szimbolikán belül:

We shall see in the Old World's cosmological shift from a polar to a solar orientation, the seven stars of the Big Dipper were mapped (or conceptually relocated) to the seven stars of the Pleiades.
The underlying meaning here is that the Pleiades, like the Big Dipper, are the head point of a world-centering axis, with the astronomical reference for the Pleiades, though approximate, being to the Galactic Anticenter. Obviously, the other end of this axis is rooted in the Galactic centre.
—
Látni fogjuk, hogy az Óvilág kozmológiai eltolódása során a sarki tájolásról a szolárisra való áttérés során a Nagy Medve hét csillagát a Plejádok hét csillagához képezték le (vagy helyezték át fogalmilag).
A mögöttes jelentés itt az, hogy a Plejádok, akárcsak a Nagy Medve, egy világközpontú tengely főpontja, a Plejádok csillagászati vonatkozása pedig, bár közelítőleg, a Galaktikus Anticentrumra vonatkozik. Nyilvánvaló, hogy ennek a tengelynek a másik vége a Tejútközpontban gyökerezik.

• JMJ, ahogy látjuk, viszont nem köldököt említ, hanem a világtengely fejére utal.

By way of the ballcourt's solstitial alignment with the Milky Way, which is nevertheless a north-south alignment, the north-south axis of Chichen is conflated with polar north and Galactic Center south. While the Pole Star hovers some 20° above the northern horizon, the nuclear bulge of the Galactic Center can be seen to pass through the southern meridian at twice that height-thus again the north-south dialogue between polar and galactic centers. Although on one level an opposition between the Galactic Center and the northern polar region can be viewed (as just described), a primary axial opposition between the Galactic Center and the Pleiades also exists.
—
A gömbpálya és a Tejútrendszer szolstitialis együttállása révén, amely mindazonáltal észak-déli együttállás, a Chichen észak-déli tengelye összeolvad a poláris északkal és a Galaktikus Középpont déli részével. Míg a Sarkcsillag mintegy 20°-kal az északi horizont felett lebeg, addig a Galaktikus Középpont nukleáris dudora láthatóan kétszer ekkora magasságban halad át a déli meridiánon – így ismét észak-déli párbeszéd alakul ki a sarki és a galaktikus középpont között. Bár egy szinten a Tejútközpont és az északi sarkvidék közötti szembenállás látható (az imént leírtak szerint), a Tejútközpont és a Plejádok között is létezik egy elsődleges tengelyirányú szembenállás.

Azaz a Tejútközpontból különböző képzeletbeli egyenesek húzhatók, de gyakorlatilag a Tejút forgása miatt más és más világtengely (Tejút = világfa = világtengely) értelmezéseket kapunk. Ahogy Jankovics Marcell is írja, nem teljesen idevagóan (Tejút címnél is szerepelt):
A Tejút 24 óra alatt látszólag körbefordul az égen, ezért a türelmes megfigyelő néhány óra múlva úgy látja, mintha eldőlt volna eredeti helyzetéhez képest.
Hasonló a helyzet éves viszonylatban. A Tejút karjai az év során is egy teljes kört írnak le, ezért egy adott álláshoz viszonyítva a Tejútfa már néhány hét múlva dőlni látszik. (Ezt jelképezi a mesebeli fadöntögetés: a Fehérlófia mesék Fanyűvője valójában a Tejutat forgatja.)

John M. Jenkins Galactic Alignment című könyvében írja a Tejút-jelkép kígyó kapcsán:

In my research on Mayan cosmology I discovered that many traditional cultures have seen an opposition between the Pleiades and Scorpio-Sagittarius-often perceived as the tail and head sides of a giant celestial snake. The snake in this conception is the Milky Way, because the Milky Way runs right by the Pleiades on one side of the sky, and runs through Scorpio-Sagittarius on the other side. Since the Galactic Center is near Sagittarius, the implied axis is actually a conceptual south-north axis on a galactic level that runs from the Galactic Center near Sagittarius, through the earth, and out toward the Galactic Anticenter region of the Pleiades.
—
A maja kozmológiával kapcsolatos kutatásaim során felfedeztem, hogy sok hagyományos kultúrában a Plejádok és a Skorpió-Nyilas szembenállást látnak – gyakran egy óriási égi kígyó farkának és fejének tekintik. Ebben a felfogásban a kígyó a Tejút, mivel a Tejút az égbolt egyik oldalán közvetlenül a Plejádok mellett halad el, a másik oldalon pedig a Skorpió-Nyilason keresztül. Mivel a Tejútközpont a Nyilas közelében van, a sugallt tengely valójában egy galaktikus szintű fogalmi dél-észak tengely, amely a Nyilas melletti Galaktikus Középponttól a Földön keresztül a Plejádok galaktikus anticentrum régiója felé fut.

A mellékelt diagram dzsed címnél is szerepelt, és egyesíti a John M. Jenkins által fejtegetett központokat egy ábrán. A függőleges tengely elfektetve É-D orientációjú Tejút-világoszlopként is értelmezhető, ahogy erre Jankovics Marcell könyveiben ki is tér; lásd Tejút.
Ennél is fontosabb annak felismerése, hogy Széth azért hozható kapcsolatba Szíriusszal és a Sarkcsillaggal is, mert ezen aspektusai a galaktikus mozgások más és más térbeli síkra való kivetülései. (Vagy ha úgy tetszik, az idő fogaskerekeinek vízszintesen forgó eleméhez egy függőleges (erőátviteli elem) is kapcsolható, mely ismét kapcsolódik egy kisebb fogaskerékhez, mely a cirkumpoláris csillagképek forgatásáért felelős. Az egész egy rendszer.)
John M. Jenkins ugyan Széthet nem említi, de a galaktikus központ, azaz Tejútközpont (Galactic centre) (és így a Szíriusszal való együttállás, melyet szintén nem említ), és a Sarkcsillag kapcsolata John M. Jenkins könyvének első felében minduntalan előjön. Ennek eredménye a dzsed, kezdet és vég, valamint a Hyperborea-Atlantisz átállás címnél megjelent anyag, mely utóbbinál azt tárgyaltuk, hogy a poláris kozmikus felfogás és a szoláris egymástól elkülöníthető-e, azaz egyikből jött a másik vagy sem.

Lábjegyzetek